2014. november 6., csütörtök

Újra ezt a munkát választaná a Letenyei Járási Hivatal munkatársa

A Szepetneken élő Kovács Zoltánné Ibolya 2013 januárja óta a Letenyei Járási Hivatal hatósági ügyintézője, de már 22 esztendeje dolgozik a közigazgatásban. 1977-ben a murakeresztúri termelőszövetkezetben kezdte pályafutását, majd 1979-ben a tótszentmártoni vízmű társulatnál vállalt munkát és 1986-ban áthelyezték a tótszerdahelyi tanácshoz. Ezt követően 1991-től a Molnári - Semjénháza körjegyzőségnél, majd hat évvel később, a Petriventével kibővülő körjegyzőségnél látta el feladatait. Időközben elvégezte a szociális, gyermek és ifjúságvédelmi emelt szintű képzést, sőt anyakönyvezetői képesítéssel is rendelkezik.

letenye-jaras-kovacs-zoltanne.jpg

Kovács Zoltánné jelenleg a letenyei járásnál ügysegédként nyújt segítséget a molnári, semjénházai, becsehelyi, tótszerdahelyi ügyfelek hatósági ügyeinek intézésében.
Kiemelte, az ügyfeleknek érezniük kell, hogy az ügysegédi rendszer értük jött létre, hogy egyes közigazgatási ügyeket a lakóhelyükön is el tudjanak intézni. Hozzátette, hogy a jogszabályok adta keretek között a legjobb tudásuk szerint szakszerűen, segítőkészen kell kiszolgálniuk a hozzájuk bizalommal forduló ügyfeleket.
Kovács Zoltánné Ibolya könnyen kommunikál az állampolgárokkal, minden problémájuk megoldásához empatikusan áll hozzá. Három esztendő múlva nyugdíjba mehetne, de ezt nehéz szívvel teszi majd. Még ennél is tovább dolgozna, ha lenne rá lehetősége - mondta a Letenye Médiának a boldog nagymama.